|
PROGRAMOK
|
35. Duna Menti Tavasz fesztivál Dunaszerdahelyen |
|
|
|
|
Figyelem!!! Figyelem!!! Figyelem!!!
A Duna Menti Tavasz az idén június 1–4-én lesz (kedd–péntek) Dunaszerdahelyen. A báb- és színjátszófesztivál versenyfelhívása és jelentkezési lapjai honlapunkról letölthetők. . Versenyfelhívás . Jelentkezési lap
|
|
|
Húsvéti adománygyűjtés a Pető Intézetnek az Europarkban |
|
|
|
|
Az első rendezvény tavaly volt, és hagyományt teremtett, mert lám, van folytatás! Az Europark Bevásárlóközpont Budapesten a húsvéti készülődés ideje alatt idén is adományokat gyűjtött, mégpedig az idén az első Szellemi Hungarikum, a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete számára. . ... ...
. A húsvéti programsorozat 2010. március 28-án kezdődött, azzal a céllal, hogy az ünnepi családi programok mellett minél több ajándékot gyűjtsön a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete számára. A vásárlók, bérlők, valamint kerületi szervezetek által felajánlott adományok – többek között játékok, könyvek, gyerekcipők, édesség, dvd-k és mp3 lejátszók – két, kalocsai mintával díszített óriástojásba kerültek. A tojásokat az intézet gyerekei nagypénteken ünnepélyes keretek között vették át. A gyerekeket a Pető Intézet lelkes támogatójaként Szabó Győző színművész kísérte a helyszínre. Az átadást követően a gyermekek néptáncukkal kedveskedtek az érdeklődőknek. Műsoruk azt a fontos üzenetet közvetítette a nézők felé, hogy az akarat ereje óriási, és hogy a mozgás öröme mindenkié. |
|
|
Vadászelőadás Tardoskedden |
|
|
|
|
Egy őszi napon eljött hozzánk az iskolába Buják Vince bácsi, aki vadász, és a vadászat érdekességeiről mesélt nekünk. Amint belépett, mindjárt megakadt a szemünk a vadászruháján, ami különlegesen szép volt. A kabátja belső zsebéből elővette a vadászigazolványát és a fegyverengedélyét, és ezeket mindenki kézbe vehette. Nagy örömmel nézegettük a kitömött fácánt, muflont, a szarvasagancsot, rókaprémet, vadászpálcát, vadászsípot. Az utóbbit a vadászkutyák betanításához használják. A bátor jelentkezők a vadászkürttel is próbálkoztak, hátha sikerül megszólaltatni. 
Vince bácsitól azt is megtudtuk, hogy nem minden vadász egyforma, ugyanis vannak, akik puskával, mások vadászkutyák segítségével ejtik el a vadat. Vince bácsi vadászkutyákat is tenyészt és betanítja őket vadászni. Kutyái, a sima szőrű és drótszőrű magyar vizslák, nagy segítségére vannak az erdőn-mezőn. Nálunk, Tardoskedden fácánra és rókára vadásznak, a nyulakat pedig megfogják a vadászok és eladják más községnek tenyésztés céljából. Vince bácsi nyomatékosan felhívta a figyelmünket, hogy semmilyen vadon élő állatot nem szabad megsimogatni, mert különböző betegséget hordozhat, amely esetleg ránk nézve is fertőző lehet. Az előadás végén megnéztük Vince bácsi és a pozbai vadászok vadásztrófeáit. . A tardoskeddi Szemerényi Károly Alapiskola 3. osztályának tanulói
|
|
|
Országos modell-és makettkiállítás nyílt az Europarkban . 
. Az október 2-től 18-ig tartó kiállításon repülőgép-, autó-, vasút-, hajó- és harcijármű-modellek láthatóak. Kicsik és nagyok egyaránt megismerkedhetnek a hazai klubok makettcsodáival, díjnyertes alkotásokkal és a gyűjtők értékes ritkaságaival. Hétvégeken pedig számos interaktív program, játszóház is várja a látogatókat. . ... |
|
|

. Dunaszerdahelyen, a Csallóközi Múzeum parkjában 2009. június 18−21. . A nyarat köszöntő fesztivál a Tündérkertben – vagyis a Csallóközben – vasárnap, azaz június 21-én több gyerekprogrammal is várja az érdeklődőket. Ezek közül néhány:
14.00−15.30 Gyerekszínjátszók és bábosok fellépése. 16.30−17.30 Petőfi Sándor: A helység kalapácsa. Előadja az ÉS Utcaszínház. 18.00 Csalogató. Korpás Éva gyerekkoncertje. Az Ágacska gyerektánccsoport fellépése.
A programokat játszóház, kézműves foglalkozások, drámajátékok egészítik ki.
|
|
|
34. Duna Menti Tavasz fesztivál Dunaszerdahelyen |
|
|
|
|
A június 2-án kezdődött Duna Menti Tavasz versenyprogramjában idén tizenkét bábelőadás, tizenegy színjáték és két szerkesztett játék szerepelt. A fesztivál az idén is a gyermekrajz-kiállítás megnyitójával kezdődött a Városi Művelődési Központban. Az előadásokat a művelődési központ színháztermében nézhette végig a nagyérdemű. Délutánonként a Mesevárosban lehetett nézelődni, kerámiát és antik könyveket vásárolni, kézműves foglalkozásokon részt venni, Micimackó légvárcsúszdájában csúszkálni, s vendége volt a Mesevárosnak Lufi Bohóc és társulata is. Az eredményhirdetés előtti nap a vendégcsoportoké volt, felléptek a nyitrai, a tardosi színjátszók és Vajdaságból is érkezett egy vendégcsoport. A fesztivált a szekszárdi Holló együttes és a Nagyidai cigányok című előadás zárta. . 
...
A fesztivál díjazottjairól a tovább gombra kattintva olvashatsz! |
|
Tovább...
|
|
|
Készítsetek ti is plakátot! gyerekpályázat |
|
|
|
|
Készítsetek ti is plakátot! címmel idén is meghirdette tavaszi kreatív gyerekpályázatát az Europark Bevásárlóközpont Budapesten. Idén a kispesti alsó tagozatos, 2. és 3. osztályos diákok mutathatták meg tudásukat. A pályázat témája a biztonságos kerékpározás volt, amelyről egy figyelemfelkeltő és informatív plakátot kellett a pályázó osztályoknak tetszőleges technikával elkészíteni. A beérkezett plakátokból az Europark júniusban két héten keresztül tartó kiállítást szervez a bevásárlóközpont földszintjén. . 
.. A legjobb plakátot készítő osztály ebben az évben a budapesti Bolyai János Általános Iskola 2. a diákjai, akik részt vehetnek egy egynapos osztálykiránduláson a Tisza-tavi Nemzeti Parkban, ráadásul két keréken, kerékpárral. Ezenkívül alkotásukat júliusban minden érdeklődő megcsodálhatja, hiszen a pályamű egy igazi óriásplakát formájában az Europark környékén, a XIX. kerületben lesz kiállítva. |
|
|
Interaktív csillagászati és űrtechnikai kiállítás gyerekeknek Budapesten az Europarkban 2009. május 15−30.
. Május 15-én Gyerekek a Holdon címmel megnyílt Magyarország első gyerekeknek szóló interaktív csillagászati és űrtechnikai kiállítása. A kéthetes rendezvény alatt a gyerekek számos űrhajózással kapcsolatos tevékenységet próbálhatnak ki, emellett űrmakett- és fotókiállítás is várja őket és családjaikat az Europarkban. .  |
|
|
Emlékhét a gútai alapiskolában |
|
|
|
|
Emlékhét a Gútai II. Rákóczi Ferenc Alapiskolában . 2009. május 19-től kezdődően emlékhetet tartanak a II. Rákóczi Ferenc Alapiskolában Gútán az intézmény fennállásának 81. és névfelvételének 6. évfordulója alkalmából.
A hét programjából: Kedd: hagyományőrző nap, kézműves foglalkozások, táncház, babakiállítás, fotókiállítás. Szerda: meseelőadás, ismerkedés az európai parlamenttel. Csütörtök: módszertani nap, lovas-íjász bemutató, a Kis-Duna Menti Rockszínház előadása. Péntek: ünnepi megemlékezések. . 
|
|
|
|