|
ÁLLATTARTÁS
|
A válság kihívásaira regáltak |
|
|
|
|
2010. július 28. szerda 09:54 |
Lapszám: 2010-7 A tejpiac általános válsága ellenére, a szükséges reformok végrehajtása után a szlovákiai tejtermelők is eséllyel szállhatnak harcba az egyre globalizálódó piacokon. Míg 2008-ban például a világpiacon összesen 103 milliárd dollár értékű tejet forgalmaztak, az amerikai előrejelzések szerint a kereslet már 2013-ra mintegy 20 százalékkal növekszik, s eléri a 127 milliárd dollárt. Nyilvánvaló, hogy ebben a nagy versengésben csak a leghatékonyabban termelő gazdaságok lesznek képesek állni a versenyt. Erről cseréltek eszmét a Jászfalun tartott tejtermelési konferencián, amelyen az AgroContract részvénytársaság jászfalui és a mikulási tejtermelő farmján bevezetett rendszer által elért eredményeket és tapasztalatokat adták közre a szakmai érdeklődőknek. A cikk teljes terjedelemben a Jó Gazda júliusi nyomtatott számában olvasható. |
|
|
A tehenek utáni támogatások feltételei |
|
|
|
|
2010. július 28. szerda 09:53 |
Lapszám: 2010-7 Mint ismeretes, a tejpiac általános válságára a termelők egy része nálunk is úgy reagált, hogy igyekezett megritkítani az állományát. Ugyanakkor a tejtermelésre folyósított központi támogatások egyik fontos feltétele a deklarált állatlétszám fenntartása, amit a támogatási feltételek folyósításának ellenőrzésekor is megvizsgálnak. A félreértések elkerülése végett a szakminisztérium honlapján május közepén jelent meg az a tájékoztató, amely a tehenek után járó közvetlen kifizetés feltételeit pontosítja, illetve a fenntartandó állatlétszámtól való eltérés eseteit nevesíti. A cikk teljes terjedelemben a Jó Gazda júliusi nyomtatott számában olvasható. |
|
|
A szopós nyulak viselkedése |
|
|
|
|
2010. július 28. szerda 09:52 |
Lapszám: 2010-7 A kisnyulak fészekben való elhelyezéséből és takartságából következtetni lehet közérzetükre. Amikor fáznak, egymás alá és a fészekkatlan szélén lévő szőr alá bújnak. Ezzel a mozgással vékony szőrréteget vonnak maguk fölé. Amíg fáznak, fejükkel közép felé helyezkednek el. Ha melegük van, oldalra és a szőrre másznak, szétterülnek, egymáshoz szinte alig érnek, fölöttük nincs szőrtakaró. A kor előrehaladtával, 8–10 nap után a szem kinyílását követően, kinő a finom, vékony szőrköntösük. A cikk teljes terjedelemben a Jó Gazda júliusi nyomtatott számában olvasható. |
|
|
Tenyészállatok szakmai seregszemléje |
|
|
|
|
2010. július 28. szerda 08:18 |
Lapszám: 2010-6 Annak ellenére, hogy a magyar állattenyésztők és az állattartók jelentős része úgy érzi, hogy továbbra is nagyon komoly válságban van az ágazat, idén is szinte minden állatfajban magas színvonalú fajtabemutatónak lehettek szemtanúi a 17. alkalommal Hódmezővásárhelyen megrendezett Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok látogatói. A résztvevők közel 400 kiállítót tekinthettek meg és több ezer állatot láthattak. A rendezvény díszvendége Horvátország volt, amely a legmagasabb szinten képviseltette magát. A horvát mezőgazdasági miniszter, Petar Cobankovic is ellátogatott Hódmezővásárhelyre. A cikk teljes terjedelemben a Jó Gazda júniusi nyomtatott számában olvasható. |
|
|
Orrdudoros vagy orrszemölcsös galambok |
|
|
|
|
2010. július 28. szerda 08:17 |
Lapszám: 2010-6 Az orrdudoros galambok tenyésztése a galambászok számára nagyon csábító munka. Az összes orrdudoros galamb őseinek egyike a régi képeken bemutatott TÖRÖK GALAMB, amelyet már több mint 200 évvel ezelőtt is dús orrdudorokkal ábrázoltak. Az orrdudoros galambok elegáns, izmos és temperamentumos állatok. Tapasztalt tenyésztők azon a véleményen vannak, hogy az orrdudoros galambok tenyésztése és tartása nem igazán kezdőknek való. A galambház túlzsúfoltsága ezeknél az élénk vérmérsékletű állatoknál mindig gondokat okoz, mivel az állatok kölcsönösen küzdenek egymással, és a tojások széttörésének veszélye nem zárható ki. A cikk teljes terjedelemben a Jó Gazda júniusi nyomtatott számában olvasható. |
|
|
A sertés ivarzása és mesterséges termékenyítése |
|
|
|
|
2010. július 24. szombat 14:15 |
|
Lapszám: 2010-5 A sertés ivarzása (ösztrusz) – A búgatás időszakában gondosan figyeljük kocaállományunkat. Az ivarzó egyedeket termékenyíteni kell a tenyésztési célnak megfelelő kannak a spermájával. - Az intenzív sertés ivari élete folyamatos ciklusok láncolata. Ezek a ciklusok 18–23 naponként ismétlődnek. Süldők esetében valamivel rövidebbek a ciklusok, mint idősebb kocáknál. A ciklus időtartamából mintegy 5–6 nap az ivarzás időtartama. A cikk teljes terjedelemben a Jó Gazda májusi nyomtatott számában olvasható. |
|
|
A csincsilla nyúl reneszánsza |
|
|
|
|
2010. július 24. szombat 14:14 |
Lapszám: 2010-5 Napjainkban újra népszerűsödik a háztáji nyúltartás. Sokan keresik a régi, elfelejtett fajtákat, melyek ellenállóak, jó takarmányhasznosítók, és nem igényelnek különös tartási feltételeket. Ezzel magyarázható a csincsillanyúl reneszánsza is. E jó megjelenésű fajtát az 1840-es években tenyésztették ki Nyugat-Európában, hazánkban csak a múlt század elején terjedt el.Az állat nemcsak húshoz, hanem kiváló, nagy értékű gereznához juttatta az akkori gazdákat, ugyanis a szőrzet meglehetősen hasonlít a csillagászati áron értékesített, az uralkodók, filmsztárok bundáját adó csincsilláéhoz. (Ma már a nyúlgereznának nincs értéke.) A cikk teljes terjedelemben a Jó Gazda májusi nyomtatott számában olvasható. |
|
|
Postagalambok speciális fajtái |
|
|
|
|
2010. július 24. szombat 11:46 |
Lapszám: 2010-4 A postagalambokat elsősorban a versenyeken nyújtott röpteljesítményük alapján értékelik. Csak eredményes postagalambokat engednek kiállításokon bemutatni, hogy a verseny során a kívánt testformákat egymással össze lehessen hasonlítani. Ezért nem csoda, ha a postagalambokat több mint 100 éve szépségükért is tenyésztik, és az idők folyamán bizonyos speciális fajtái keletkeztek. Ezek közül legtöbbet Angliában tenyésztettek ki. Többek között ilyen a SHOW HOMER (angol díszposta), amely 80 évvel ezelőtt tipikus kiállítási galamb volt Angliában. Kitenyésztéséhez az antwerpeni postagalambokat, bagdettákat, dragonok és keringő galambokat használtak fel. A cikk teljes terjedelemben a Jó Gazda áprilisi nyomtatott számában olvasható. |
|
|
Csibék, pulykák, kacsák, libák és egzotikus állatok |
|
|
|
|
2010. március 05. péntek 11:56 |
Lapszám: 2010-3 Az elkövetkező időszakban minden bizonynyal fokozatosan megtelnek majd a tósnyárasdi baromfifarmon az egyes csarnokok, istállók, hogy az előző évekhez hasonlóan idén is a csirke-, kacsa- pulyka- és libatartó gazdák, vagy gazdasszonyok számára széles választékot kínálva tegyék lehetővé a falusi udvarok elmaradhatatlan tartozékának, a baromfinak a nevelését. Februárban, mikor ott jártunk, még csak a tojójércék állománya csipegette az etetőkben levő tápot, de rövidesen újabb telepítések is beindulnak, s a következő hónapokban sokan látogatnak majd el a szimpatikus környezetben, egyéb látványosságokkal is szolgáló farmra. A cikk teljes terjedelemben a Jó Gazda márciusi nyomtatott számában olvasható. |
|
|
Kedvencünk: a tengerimalac |
|
|
|
|
2010. március 04. csütörtök 10:51 |
Lapszám: 2010-2 A nevük igencsak megtévesztő lehet, hiszen semmi közük sincs a disznófélékhez (SUIDAE), mivel ezek az állatok is rágcsálók. A tengerimalacok az egerek, a patkányok és a szíriai aranyhörcsögök után a legkedveltebb kisemlősök. Rendszertanilag a rágcsálók (RODENTIA) rendjébe, az úgynevezett patás körmű rágcsálók (CAVIDAE) családjához tartoznak. A tengerimalacokat csupán a 19. században kezdték gyógyászati és egyéb kísérleti célokra felhasználni. Robert KOCH a tuberkulózissal, Emil von BEHRING a diftériával kapcsolatos tudományos kísérleteihez használta fel ezeket az állatokat. A kifejlett, ivarérett tengerimalacok testhossza 26–28 cm. Testük tömör szőrzettel fedett, csak a lábon és az ujjakon ritkul az állománya. A tengerimalacok főleg a szőrzet hosszúsága és a színűk szerint osztályozhatók. Ezeknek a kisállatoknak rendkívül érzékeny a szaglásuk. A hallásuk is kifinomultabb, mint az embereké. A cikk teljes terjedelemben a Jó Gazda februári nyomtatott számában olvasható. |
|
|
A nyulak téli takarmányozása |
|
|
|
|
2010. március 04. csütörtök 10:50 |
Lapszám: 2010-2 A nyúltartók zöme a háztáji gazdaságokban tenyészti, neveli és hizlalja állományát. Takarmányozásuk is inkább kombinált, vagyis a nyúltápok mellet zömében még saját termelésű gazdasági takarmányokat – szénát, gyökérzöldségeket és gumós terményeket, valamint szénaféléket – használnak fel. A sokrétű kiegészítés nemcsak olcsóbbá teszi a tartást, hanem a nyúlnál a vegyes gazdasági takarmányfélék természetesebb, ízletesebb és jobb étrendi hatást is kiválthatnak. A téli időszakban elsősorban szálas, szemes, gyökér- és gumós takarmányféléket használunk, valamint vitamin-kiegészítésről is szükséges gondoskodnunk. A szénafélék közül első helyre kívánkoznak a pillangósok. Legfontosabb a lucerna,melynek minősítője a levél és a szár aránya, valamint annak minősége. Például a második vagy a harmadik kaszálású és zöld színű értékesebb, mint a megázott barna. A cikk teljes terjedelemben a Jó Gazda februári nyomtatott számában olvasható. |
|
| | << Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 Következő > Utolsó >>
| | Találatok 1 - 15 / 95 |
|